karmafactory.hu

Most jelent meg a cyberpunkot kitaláló William Gibson új regénye, a Zero History. Murakamin kívül ő az egyetlen olyan szerző, akinek minden nyomtatásban megjelent művét olvastam, bár az utolsó már elég laposra sikerült. Mivel az épület, ahol dolgozom, teljesen olyan benyomást kelt, mintha egy 70-es évekbeli sci-fi ittfelejtett díszlete lenne, minden nap eszembe jut, hogy kevés, a jövőképnél gyorsabban lejáró dolog van. Az új regény megjelenése alkalmából a Wired-nek adott interjúban Gibson is ezzel magyarázza, hogy miért nem helyezi új történeteit a jövőbe. „Amikor úgy csinálunk, mintha a jövőről írnánk, valójában csak az írás pillanatában minket körülvevő jelenre tudunk támaszkodni. Ezért van az, hogy minden elképzelt jövő olyan gyorsan válik régivé, mint ahogy az utcasarkon vett fagyi elolvad”.

Először fordult elő, hogy Luxembourgban majdnem leszorítottak az útról biciklizés közben. Mélybordó Volkswagen Phaeton, rendszáma CD-77-12, az Európai Unió Törvényszékének szolgálati autója, mindketten munkába mentünk, ő a bírósági épület mélygarázsánál kanyorodott le, a honlapjukon található fényképek alapján valószínűleg a lengyel vagy a finn bírónő volt. Már korábban is megfigyeltem, hogy a negyvenes-ötvenes, céges autóval járó nők alkotják a közúti közlekedés egyik legveszélyeztetőbb csoportját. Gondolom azért, mert vezető beosztásuknál fogva azt hiszik, hogy vezetni is tudnak.

A nyári szabadságok miatt nem tudom visszaszerezni a falanszter aljában levő tisztítóból azokat a rövidujjú ingjeimet, amiket pont a szabadságomra akartam kitisztíttatni. Mivel az augusztus egyben esküvői szezon is, megpróbáltam tisztítóba vinni a zakómat plusz ingeket, de a többi helyen is szabadságolások lesznek, ezért csak a zakót tudták vállalni. Tört franciával töredelmesen elmagyarázva a dolgokat és lebetűzve a nevemet mit ad isten, kiderült, hogy a két sarokkal arréb levő pressing-ben a pult másik oldalán Marika néni áll velem szemben. Beszélgettünk pár percet, majd kiderült, hogy negyven éve él itt, nagy Munkácsy-rajongó és az osztrákbarát Cercle Impératrice Marie-Thérèse d’Autriche tagja. A pultból azonnal előkapott egy magyar nyelvű Munkácsy albumot, és a kezembe nyomta, hogy péntekre hozzam vissza, addigra a zakó is elkészül. Hogy mik vannak.

Minden este megnézem a BBC Weather honlapját, hogy felkészüljek lelkileg az esetleges esőre (és az ezzel járó autóval dugózásra). A szakadt kocsmákban kifüggesztett “Hitel holnaptól” felirathoz hasonlóan a meteorológusok is hasonló trükköt alkalmaznak, most már sokadik hete lesz harmadnap napsütés. Aztán ahogy közeledik az a bizonyos harmadnapi napfényfeltámadás, úgy tolódik ki az időpont újfent harmadnapra, holnap változékony, holnapután pedig eső. Aztán így tovább, minden nap frissül az előrejelzés, ugyanezzel a mintázattal. Hosszú távon nyilván kisüt majd a nap. De ahogy Keynes mondta, a hosszú távú megközelítés alkalmatlan az aktuális problémák kezelésére. Hosszú távon ugyanis mindannyian meghalunk.

Vonatszimulátor érzés. A Train1900 a helyi úttörővasút, annyi a különbség, hogy itt János-hegyi kilátó helyett a Fond de Gras nevű acél- és bányaipari skanzen van fenn a hegyen. Legközelebb a bányavasutat is kipróbálom.

Elég sokszor lehet errefelé látni a NATO AWACS-gépeit, múltkor egy teljesen szürkére festett, felségjelzés és lajtstromjel nélküli példány húzott át délután a város felett, elég alacsonyan, nyomában egy helikopterrel a reptér felé. Nem értettem, hogy ezek mit keresnek itt, hiszen Németországban van a bázisuk, de aztán kiderült, hogy az összes NATO-repülőgép Luxemburgban van bejegyezve. Az ember rögtön arra gondol, hogy biztos valami költségoptimalizálási dolog miatt, de korántsem erről van szó. Mint kiderült, a nemzetközi légiközlekedési szabályok szerint minden légi járművet egy adott országban kell lajstromba venni, így a NATO felderítőgépeit is be kellett valahova jegyezni. A probléma csak annyi volt, hogy ha egy normális országban jegyzik be katonai repülőgépként az AWACS-okat, akkor az adott ország légierejének parancsnoka rendelkezik fölöttük. Itt jött a képbe Luxemburg, mivel az országnak nem volt légiereje, ezért jogszabályai sem voltak a légierőre vonatkozóan. Gyorsan hoztak párat, teljesen szabad kezet adva a NATO-nak a repülésre, a legénység összeállítására és minden egyébre vonatkozóan. Így állt elő az a helyzet, hogy az európai AWACS-flotta Luxemburgban van bejegyezve, de nincs luxemburgi legénysége, a vörös oroszlán felségjelzést viseli, de a németországi Gelsenkirchenben állomásozik. Paradox állapot, de a magyar történelmet ismerve, már semmin nem lepődünk meg. Ha visszamegyünk száz évet, a Fiumében állomásozó osztrák-magyar haditengerészettel is hasonló volt a helyzet. A Magyarországgal nem határos, de a magyar korona alá tartozó kikötővárosban a Magyar Tengeralattjáró-építő Rt. gyártott unterseebootokat, és magyar vonatkozású az első tengeralattjárók közötti ütközet is, 1915. augusztusában az osztrák-magyar U5 lőtte ki az olasz Nereide tengeralattjárót, elindítva az adriai tengeralattjáró-háborút. A flotta aztán jórészt megsemmisült, ami az U-bootokból megmaradt, azt az I. világháború után az az olaszok és franciák kapták meg jóvátételként. Egyedül az U-20 hullámsírból kiemelt maradványai láthatók még, ezek Bécsben vannak kiállítva. Nem tudnánk már mivel visszafoglalni a Ferenc József-földet.

Picit csípősek most errefelé a reggelek, jó érzés volt reggel pólóban eltekerni a kabátban és pulóverben mászkáló emberek mellett. Iggy Pop a fülben, a franciaórák a város vége tábla melletti épületben vannak az autópálya mellett, odafelé örömmel tapasztaltam, hogy az intenzív kurzus második hetére a Gasperich-i kb. 20%-os emelkedőt egyre nagyobb áttétellel és egyre gyorsabban abszolválom a dugóban veszteglő autók között. Apropó autók: olybá tűnik h itt 50 felett állampolgári kötelesség angol veteránautókat birtokolni, a múlt hónapban szinte egymás mellett állt egy Triumph Spitfire és egy TVR 3000-es a szomszéd utcában, tegnap este pedig amikor futni mentünk, egy alkesz hajléktalannak kinéző arc az utcánk végén éppen megjáratta eredeti állapotban levő Jaguar E-Type-ját. Tizenkét darab negyvenéves henger bugyborékolt benne komótosan, a sze manyifikre pedig gazdája szerényen mosolygott és elmormolt egy udvarias merszit.