karmafactory.hu

Van ez a klasszikus pszichológiai játék, hogy eladó egy dollár. Otthon papír kétszázassal szokták. A kikiáltási ár egy cent. Az árverés szokásos szabályai szerint megy a dolog, annyi a különbség, hogy nemcsak annak kell megfizetnie azt a pénzt, amennyit ajánlott a dollárért, aki a legmagasabb árat mondta, hanem annak is, aki az utolsó elõtti ajánlatot tette. Ebből következik, hogy az utolsó, legmagasabb árat ajánló fél annyit fizet, amennyit mondott, és viheti a dollárt, aki viszont az utolsó elõttit, az is fizet (amennyit ő ajánlott), de nem kap semmit.
Egyszerűnek tűnik, nem? Az a logikus, hogy max. 1 dollárt fizetek. Meg azt hisszük, h senki nem csinál ilyet, hiszen nem racionális. Na persze, dollárban nyilván nem. Egyébként viszont eszkalálódunk, mint atom. Átlagosan körülbelül 4 dollárért szokták leütni az egydollárost. Beleragadsz valamibe, aztán vered fel a tétet, mert para van, hogy ha előtted szállnak ki, te bukod a nagyobbat. Ha meg te szállsz ki először, akkor is tuti a bukta, de egy dollárral kisebb a veszteség. Nem könnyű. Az élet nem határidős piac, nincsenek exit stop loss megbízások. Magadtól kell ráérezni.
Sok sikert Borisz.

Yashica MC 75-200 1:4.5 Macro

Pont gondolkodtam hazafelé tekerve a parkon keresztül, hogy írok egy posztot arról, hogy milyen normálisak errefelé az autók és a buszok ha bicóval találkoznak, meg hogy mennyi a kerékpárút, illetve tavaly óta van ez a Vel’oh nevű bringakölcsönző rendszer közel 50 állomással (több mint százezer előfizetővel és átlagosan napi 300 kölcsönzéssel, ami egy 90 ezres várostól azért nem rossz), amikor az otthoni beidegződések miatt a biztonság kedvéért szinte állóra fékeztem a zebránál, és látom, hogy egy fehér Volvo busz lassan ámde biztosan úszik át a piros jelzésen. Furcsállottam a dolgot, mert a buszok itt mindig megállnak, nemcsak pirosnál, hanem még akkor is, ha csak padkán állsz a gyalog-/kerékpárátkelőnél. Aztán nézem, hogy rajta a Volánbusz felirat, a különjárat tábla, meg valami kínai írásjelekkel díszített kartonlap a szélvédőnél. Örülök, hogy nem engedik elfelejteni azt, ami nem hiányzik. A képet múlt héten reggel lőttem a DRB épület előtt, a bicikli délutánra már nem volt ott. Valószínűleg nyelvórára jöhettek vele, úgy látszik más is elhozta otthonról Luxembourgba a kétkerekűjét.

– Üres kézzel jöttem – szabadkozott egy szerzetes.
– Tedd le! – mondta Csao-csou.
– Mit tegyek le, ha egyszer semmit se hoztam?
– Akkor csak cipeld tovább!