Vissza földre
A torreádor visszakerült Wesselényiből. Odakerüléséhez hasonlóan most is K-val moziztunk rajta. Aztán teliholdat néztünk kint az infoparknál, fűben fetrengve, magaslatról szuggerálva a műholdat, hogy széllel szemben is tudjon haladni. Hason fekve beszívni a nedves föld illatát. A Lágymányosi híd valójában egy kurva nagy pókrezervátum, az oldalán a járdánál a korlát megszámlálhatatlanul sok pókhálóval van teleszőve. Úgy épülnek fel a kolóniák, hogy a legnagyobb zsíros keresztesek a fénycső alatt tenyésznek, a hálójuk úgy szűri ki a szélből a fényre szálló gezemicét, mint a bálnák szilái a vízben úszó planktonokat. A zsíros potrohok alatt van a kisebb hálókkal feltörekvő réteg, viszont a kisebb sűrű háló meg jobban rezeg a szélben, folyamatosan javítani kell. Vibrál az egész lakótelep,
az alsó szinteken pedig a vállalkozó kedvű telepesek vernek elszórtan tanyát. Azon gondolkodtunk, hogy ha jön egy nagyobb vihar, az egész kolóniát elfújja a szél, ilyenkor jöhet az utánpótlás, az addig a korlát alatti rácsos fémlemezek lyukaiban a maradékokból tengődő proletárok kitöltik a hatalmi vákuumot. Fenn északon meg állítólag esik eső és jeges szél fúj.