Nap, vĂz, szĂşnyogok, fagyi
BebĂłdultan fekszik, ugyanĂşgy ĂŠbred, elindul, aztĂĄn utat tĂŠveszt, de vĂŠgĂźl odatalĂĄl. MĂĄr para volt, hogy csak beton, ĂŠs zĂśldet nem is fogunk lĂĄtni. MeglepĹdtem, nem is tudtam, hogy szerb volt Szamos MĂĄtyĂĄs, a marcipĂĄnmen. SzĂşnyogtĂĄmadĂĄs a parton, aztĂĄn fehĂŠr szĂĄlak, Ăśt darab, csillag alakban. Kivasalva. Ja, Ăşgy. Ember becsusszan a mĂĄngorlĂłba, kĂśzben kiabĂĄl egy kicsit, aztĂĄn kisimulva jĂśn ki. Tegnap EllĂĄtĂłban jĂśtt egy szĂnĂŠsz srĂĄc, kicsit Sztalkernek nĂŠzett ki, a bĹrkabĂĄt is majdnem ott volt, mellette meg S Ăźlt, aki Ăşgy nĂŠzett ki mint az ĂrĂł. Lehet, hogy ĂŠn lennĂŠk a Professzor? Ezt nem tartom valĂłszĂnĹąnek. Persze, ennek is megvan az elĹnye, mert ha jĂłl emlĂŠkszem, a sztalker az ĂrĂłt kĂźldi be a hĂşsdarĂĄlĂłba maga helyett, nem a profot. Stone dead tripper, dying in a fantasy.
Well, I guess that’s why I’ve always got the blues.