karmafactory.hu

BG Babér Bt. Gellért hegy, Somlói út 26. A 27-es busz megállója mellett nem sokkal. A legjobb. Olyan, mint egy tisztás az erdőben, a ház mögötti füvesbokros részt még nem építették be.
Másfél éven keresztül naponta, aztán közel egy éven át minden hétvégén ott ebédeltem. Egy igen egyszerű cégtábla van kinn a ház előtt, hogy Napi Menü, és a sárgára festett háromemeletes épület asszem kollégium lehet, vagy vendégház. Szép régi kert, macskák, kutyák, madarak meg egyéb állatok. A Napi hátul van a pincében, igazi időutazás. A tulajdonos János, a pincért, akik főznek is két szakácsot, akik felszolgálást is kiválóan végzik, Lacinak és Csabinak hívják.

Amikor először voltam ott, majdnem dobtam egy hátast. Az egyetlen olyan hely, ahol régi háromszög alakú alumínium menzatálcán hozzák ki az ebédet. Ismétlem: menzatálcán felszolgálnak. Az árak eléggé minimál szinten mozognak, és folyamatosan nő a forgalom. Tulajdonképpen simán elmenne az egész hely egy üzleti tanulmánynak, vagy kisvállalkozási mintaprojektnek.
Az elején, amikor elkezdtünk oda járni munkatársakkal, Angeliki, a görög volt főnököm mondta, hogy ő kurvára finnyás, nem számítanak neki az árak, de hogy volt több nagyon drága magyar étteremben, és egyedül a napiban jöttek neki át a magyar konyha jellegzetes ízei. Ez nekem akkor igen mókásan hangzott, mert a hely még úgy nézett ki, mint egy frissen újraindított kísértetmenza. Vizeskancsó asztalon, viaszosvászon terítő, művirág, egyéb szokásos kiegészítők. Azt hiszem akkor még 490 forint volt egy menü, levessel meg főétellel. A kávé 70.
A szociotrip jegyében aztán lehoztuk Madame C-t, alias Robotzsarut, a rugalmasság és szociális érzék tekintetében Zetor traktorhoz hasonuló, tulajdonképpen német, de francia identitású benelux nagyfőnökünket, aki akkor éppen a Four Seasons-ben szállt meg, és ő is rettentően élvezte a kontrasztot, húsleves mellett vitattuk meg a mennoniták vándorlását, svájci anabaptista eredetüket és az ámisokkal közös gyökereiket.
Aztán beindult az üzlet. Jánosék ráéreztek a lehetőségekre, és hétről hétre előálltak valami újítással. Semmi nagy befektetés, mindig egy kicsit visszaforgattak a vállalkozásba. Lassan lecserélődtek a székek. Aztán az asztalok. A menzából örökölt evőeszközökből és tányérokból ikeás cuccok lettek. Kitalálták, hogy igen mókás, tarka rombuszmintás bohócnadrág fehér pólóval lesz a céges imidzs. Aztán bővült a menüválaszték. Amikor már annyian voltunk, hogy nem fértünk el bent, megcsinálták a teraszt. Amikor beütött a hideg, összeraktak egy acélvázas télikertet. Beraktak gázégőket. Zöld műfüvet. Aztán végül permanensen megtelt a hely ebédidőben, és beindult a házhozszállítás is. A lenyűgöző az egészben az, hogy soha nem reklámozta magát, kizárólag szájról-szájra terjedt a híre, és a két év alatt sztem legalább négy-ötszörésre nőtt a forgalmuk.
JĂĄnos, a főnĂśk, egy csillogĂł szemĹą, bajszos negyvenes arc, kedvenc mondĂĄsa pedig a “Megoldjuk!”. TĂśbbszĂśr volt, hogy valamelyik ismerősĂśmmel, barĂĄtommal, vagy vendĂŠgemmel mentĂźnk le, ĂŠs szerettĂźnk volna valami konkrĂŠt az ebĂŠd mellĂŠ. Csak kĂŠrni kellett. Egy alkalommal pl. vodkĂĄt szerettĂźnk volna, mert TamĂĄs, volt szegedi csoporttĂĄrsam, prĂłbafordĂ­tĂĄson meg interjĂşn volt nĂĄlunk, ĂŠs kissĂŠ megkĂŠszĂźlt az idegrendszere. SzĂłltam JĂĄnosnak. Megoldjuk! Addig keresgĂŠlt, mĂ­g vĂŠgĂźl a sajĂĄt kĂŠszletĂŠből előszedett egy Ăźveg Smirnoffot, fejben beĂĄrazta, ĂŠs korrekt felespohĂĄrral prezentĂĄlta be elĂŠnk.
A főnök kedvenc foglalatossága az antilehúzás. A fizetés bemondásra megy, odamész az ablakhoz, és bediktálod hogy mit fogyasztottál. Egy kétszemélyes fullos szombati ebéd után a bediktálás elég sok tételből áll. Eldarálom mi volt, a főnök vigyorog, úgy csinál mintha összeadna, és valami olyan pofátlanul alacsony összeget ad be, hogy még borravalóval és maxra felkerekítve is én érzem magamat kellemetlenül, mert sztem még az anyagköltséget sem fedezi. Másik trükkje pedig az, hogy ha elvitelre kéred az ételt, akkor direkt többet csomagol be, és mosolyog ezerrel, hogy most simlisben nyomja.
Egyéb zseniális újításaik közé tartozik a rendőrmenü. Néha úgy néz ki, mintha razzia lenne az utcában, két-három-négy rendőrautó, kék egyenruhás arcok vonulnak le a kerítésnél a lépcsőn, nem tudtam mire vélni, csak akkor esett le, amikor egy nagy csapat szolgálunkésvédünk ment bemondanásra fizetni az ablakhoz, hogy volt nyolc rendőrmenü. Nekik duplán jár a törzsvásárlói kedvezmény, gondolom, így a hely bevédés szempontjából többszörösen túl van biztosítva.
Szombati napokon a hely csökkentett választékkal üzemel, viszont akkor tele van kisgyerekes családokkal. Erre ráérezve beszereztek etetőszékeket, labdákat, pokrócokat, meg egy nagy fonott ládát tele mindenféle játékokkal. A legjobb, amikor a szülők beküldik a srácokat, hogy köszönd szépen meg János bácsiéknak a finom ebédet.
Szóval a hely nagyon király. Azt hiszem, meglehetősen hiányzik. Viszont ha valamelyikőtök köpni mer a Lonely Planetnek, és a Napi bekerül valamelyik turistakalauzba, vörösborban sült sertésoldalasként fogtok reinkarnálódni a Közel-Keleten.