A sorbanĂĄllĂĄs humĂĄnetolĂłgiĂĄja
Van ez a posta itt ahol lakom, rĂŠgebben egĂŠsz hatĂŠkonyan mĹąkĂśdĂśtt. AztĂĄn valĂłszĂnĹąleg elkezdtek racionalizĂĄlni, egyre tĂśbbett kellett minden napszakban vĂĄrni az egyre kevesebb nyitott ablaknĂĄl. Egyszer aztĂĄn kitettĂŠk a nagy zĂśld postai sorbanĂĄllĂĄs elemzĹ terminĂĄlt, sorszĂĄmot kellett hĂşzni, pusztĂĄn adatgyĹąjtĂŠsi cĂŠlbĂłl. Valszeg az elemzĂŠs Ăşgy talĂĄlta, hogy ha amĂşgy is be akarjĂĄk zĂĄrni itet, akkor a folyamatok mĂŠg mindig nem tĂşl lassĂşak ahhoz, hogy a zemberek inkĂĄbb ĂĄtsĂŠtĂĄljanak a mĂłricra feladni. AzĂłta bezĂĄrt a postaboltja is. De ezek a kurva Ăźgyfelek azĂŠr se mennek mĂĄshovĂĄ. Akkor csak egy ablakot nyitunk ki, ott kell feladni mindent. A kitartĂł nyuggerek persze nem adjĂĄk fel, mint ahogy ĂŠn sem, mert kĂśzel van ĂŠs Ăştba esik. Ma a legĂşjabb az volt, hogy kinyitottĂĄk a fĹpĂŠnztĂĄrat, hogy ott is lehet feladni csekket de csak kĂŠszpĂŠnzzel. PrĂłbĂĄltak zavart kelteni a mindenre elszĂĄnt szemĂźveges Ăśregek kĂśzĂśtt, de Ĺk nem hagytĂĄk magukat megtĂŠveszteni. Ălltak csak tovĂĄbb kitartĂłan az egyetlen sorban. Hogyne, kiĂĄllok majd a jĂł helyemrĹl, amit megszoktam mĂĄr kellemesen, hiszen fĂŠlĂłrĂĄja vĂĄrok a soromra. TĂźrelmetlenĂźl persze, merhĂĄt a jĂłistennek kell feladni azokat a cĂŠges leveleket, pĂśrĂśg itten a gazdasĂĄg mint bumerĂĄng, majd fejbekĂşrja ezeket az ajĂĄnlott kĂźdemĂŠnyeseket a tĂŠrtivevĂŠnnyel jĂłl. ĂnkĂŠntes nyugger tĂĄbornok felcsap jelzĹlĂĄmpĂĄnak, irĂĄnyĂtja az Ăźgyfeleket mindenfelĂŠ, ujjĂĄval bĂśkĂśd a kezek felĂŠ, hogy ezeket ottan kell feladni, nem itten. Mondom levĂŠl. ErĹteljesen elgondolkodtam azon, hogy postĂĄzĂĄsi dĂjat kĂŠne mĂŠg hozzĂĄcsapni a szĂĄmlĂĄkhoz, mert a fĂŠl Ăłra levĂŠlfeladĂĄs utĂĄn tovĂĄbbi fĂŠl ĂłrĂĄt kellett mĂŠg tekernem ahhoz, hogy ismĂŠt munkakĂŠpes ĂĄllapotba kerĂźljek.