karmafactory.hu

Íme a mai gyűjtés a legóautókról:

Tegnap levittük a szemetet. Ez most egyszerűen hangzik, de valójában ehhez le kellett menni a pincébe, egy földalatti folyosón átmenni a főút alatt, bemenni az egyik mélygarázsba, és a sorba rendezett kukák egyikébe helyezni. Pont ott volt zöld ruhában a szeméttömörítőt kezelő szakember, aki azonnal megvizsgálta a zsákokat, és levágta, hogy szelektív hulladékgyűjtésben nem voltunk a topon. Fejcsóválva berakta a vegyesbe a zacskókat (amelyik közül az egyik valószínűleg a tévedésből kidobott zöldségeimet rejtette), és érthető angolsággal kifejtette, hogy a szelektív gyűjtés hasznos, mert it iz ónli a littöl vörk, bat bjútiful für di invájrönment. Igaza volt.

Ez a Zermatt ez kemény egy hely. Csak helyi lakosok közelíthetik meg a bekötőúton robbanómotoros gépjárművel, a falun belül pedig kizárólag elektromos autók és buszok közlekednek, nemhelyiek pedig kisvasúttal támadhatják be. Olyan az egész mint egy legóváros, szűk utcákon elektromos targoncák mászkálnak, és egy csomó ember fején a télisportos sisak olyan, mint amilyeneket a legóemberekre kellett felszerkeszteni. És mindenkinek feladata van, mint egy igazi legóvárosban: kukás, taxis, buszsofőr, turista, síelő, deszkázó, vasutas. Nem látni olyasvalakit, aki éppen azon gondolkozik, hogy mi is van tulajdonképpen. Ez egy legótól amúgy is nehezen jönne át. Én ezekből pl. mindig inkább autóversenyzőt csináltam meg durva droidokat. Különösen az szimulátoros, amikor az erkélyen rágyújtok, és két hatalmas havas hegy között nézem a völgyet a napsütésben, és elmegy a piros gleccser expressz a jobb oldalon, mint valami terepasztal. Ez ilyen hiperrealista szimulákrum elsőbbsége dolog. Valami olyanhoz hasonlítani valamit, amit igazából pont ugyanarról a dologról mintáztak. Erre mondta Big, hogy amikor először volt túrázni Goa környékén, Indiában, akkor tisztára olyan volt, mint a National Geographic.
Ja, és Svájcban úgy tűnik, hogy az alagútépítés meg a mélyépítés egyéb vállfajai merítik ki a nemzeti hobbi fogalmát. A szálloda öt épülete földalatti folyosórendszerrel van összekötve egymással, mint Lars von Triertől a Birodalom, amikor underground bolyongással közelítettük meg a főút másik oldalán található szaunát, közben folyosókon, mélygarázson át és egy bombabiztos óvóhelyajtó mellett sétálunk el, szürke betonfalakon vibráló neonfények alatt. Törölközővel.

SikerĂźlt bicskĂĄval szĂŠtfaragni az adaptert, hogy be tudjam dugni a gĂŠpet, ĂŠs van nyitott wifi hĂĄlĂłzat. Innen indul a Glacier Express, a vilĂĄg leglassabb gyorsvonata. JĂłk ezek a hegyek. Folyt. kĂśv.

“Az ĂŠgbe szĂĄllĂĄsra ĂŠs mĂĄgikus repĂźlĂŠsre rendkĂ­vĂźl Ăśsszetett szimbolika rakĂłdott, amely kĂźlĂśnĂśsen az emberi lĂŠlekre ĂŠs ĂŠrtelemre vonatkozik, A “repĂźlĂŠs” olykor az ĂŠrtelem, a titkos dolgok, vagy a metafizikai igazsĂĄgok megĂŠrtĂŠse helyett ĂĄll. “Az ĂŠrtelem (manas) a leggyorsabb madĂĄr”-mondja a Rg-vĂŠda. “SzĂĄrnyai vannak aki ĂŠrt.” Tudjuk, hogy a lelket szĂĄmos nĂŠp madĂĄrnak gondolja. A “mĂĄgikus repĂźlĂŠs” a testből valĂł kilĂŠpĂŠs ĂŠrtĂŠkĂŠt kapja meg, vagis az eksztĂĄzisnak, a lĂŠlek megszabadulĂĄsĂĄnak szemlĂŠletes kifejezőjĂŠvĂŠ vĂĄlik. MĂ­g azonban az emberek zĂśme csupĂĄn halĂĄla pillanatĂĄban vĂĄltozik madĂĄrrĂĄ, amikor testĂŠt elhagyva levegőbe szĂĄll, a sĂĄmĂĄnok, a varĂĄzslĂłk ĂŠs mindenfĂŠle eksztatikusok idelent valĂłsĂ­tjĂĄk meg annyiszor, ahĂĄnyszor csak akarjĂĄk a “testből valĂł kilĂŠpĂŠst.” A lĂŠlek-madĂĄr mĂ­tosza az ember szellemi ĂśnĂĄllĂłsĂĄgĂĄrĂłl ĂŠs szabadsĂĄgĂĄrĂłl szĂłlĂł egĂŠsz metafizika csĂ­rĂĄjĂĄt hordozza magĂĄban.”

Mircea Eliade: A jĂłga

Feladat teljesĂ­tve, bĂĄr 13 ĂłrĂĄt vett igĂŠnybe. Teljes Ăşj snowboard cucc beorganizĂĄlva, kajavĂĄsĂĄrlĂĄs, kasztrĂł, kuplung, ellĂĄtĂł, majd fĂŠszek. Van kb. 40 percem, hogy elkĂŠszĂźljek. Remember: No obstacles, only challanges.

Tudom ajĂĄnlani TĂłth Szilvi VĂĄrosi TĂśrtĂŠnetek cĂ­mĹą fĂŠnyinstallĂĄciĂłjĂĄt a Lumen GalĂŠriĂĄban. IgazĂĄbĂłl benn van a kullungban az egĂŠsz, itt voltak kiĂĄllĂ­tva a family frost orszĂĄgjĂĄrĂł kĂŠpek is.

2 info:

1: a videĂłt Lars von Trier rendezte
2: amikor azt ĂŠneklik, hogy “zenebona” az igazĂĄbĂłl zulu nyelven van, ez volt az első szĂł amit Jo’burgben tanultam a Teboto nevĹą pincĂŠr srĂĄctĂłl, ĂŠs az egyetlen amire emlĂŠkszem. A teljes mondat valahogy Ă­gy hangzik,
“Sawubona. Kunjani wena?” ami annyit tesz, nahelĂłmi, miapĂĄlya?

Most kellett rĂĄjĂśnnĂśm vazz, hogy kifogytam a sznĂłbordos cuccaimbĂłl. PĂŠnteken Ăśtkor. Van 12 ĂłrĂĄm, hogy megoldjam a problĂŠmĂĄt. Challenge day.

Azon gondolkodtam ma mászkálás közben, hogy vajon genetikai vagy szocializációs program az, hogy errefelé kizárólag zombiarccal, teljesen, de legalábbis minimum 45 fokban lefelé nézve közlekednek az emberek, a járda illetve földfelszín valós vagy vélt egyenetlenségeit kutatva. Ha nem, akkor gyanús, turista, vagy idegen. És biztos vagyok benne, hogy ez nem a hegyen levő turulmadárnak volt köszönhető, akkor sem jobb a helyzet, ha nincs turul, vagy ha a domborzat sík. Egy délután még suncityben az adytérnél sétáltam, akkor még sportpályák voltak ott, nem könyvtár, valamin elmosolyodtam, és egyszer csak odajön egy lány, és azt mondja, köszönöm. Mondom, he? Még soha nem láttam senkit mosolyogva sétálni erre. Kípitap. Meglepődtem, de örültem neki, meglehetősen. Aztán ment mindenki tovább a saját útjára.
Nincs megĂĄllĂĄs.